Rólunk

A Rönöki Polgárőr Egyesületet, 1999. július 26.-án keltette életre, településünk, 17 tagja. Ők mind úgy gondolták, hogy tenni szeretnének a község egyre romló közbiztonsági helyzete, saját, és lakóközösségük védelme, biztonságérzetének erősítése, és a település külső megítélésének javítása érdekében. Az alapító tagság, első elnökének, Sztraka Lászlót választotta. A bírósági bejegyzés, 1999. szeptember 7.-én történt meg, és innentől kezdődhetett meg, a tényleges munka. Az évek során, egyesületünk több elnökváltáson esett át, és a tagsága is sokszor változott. Mivel az emberek nagytöbbségének, szinte már minden idejét lefoglalja a munka, és a család, és a törvényi, jogszabályi követelmények is nagyban szigorodtak az évek során, egyre kevesebben vállalják fel, a polgárőri tevékenységek ellátását. Sajnos, nálunk is. Bízunk benne, hogy a most felnövő nemzedék felelős gondolkodása változtat ezen a helyzeten, és újra bővül a Polgárőrök száma egyesületünkben, és ország szerte!

Jelenlegi elnökségünk:

- Németh Tibor elnök
- Brányi István alelnök
- Németh Brigitta titkár

Egyesületünk, folyamatosan várja, a csatlakozni kívánó lakosok jelentkezését, akik a kritériumoknak megfelelnek, a Polgárőrség célkitűzéseinek végrehajtásában részt szeretnének vállalni, és a falu közösségéért, a vállalt feladatokat, lelkiismeretesen ellátják!

Néhányunk

/album/nehanyunk/dscf4435-jpg2/
/album/nehanyunk/csempe-jpg/

Halottjaink

Sztraka László

2015.07.04 23:17
Alapító elnök
>>

Baranyai János

2015.07.04 22:45
Alapító tag
>>

Keresés

© 2013 Minden jog fenntartva.