Újra gyerekek közt Rönökön
2017.09.26 20:14Ma délután, egyesületünk is hozzájárult, hogy egy 6. osztályos csoport osztálykirándulása kellemesen, vidáman teljen.
A szentgotthárdi Széchenyi István általános iskola diákjai látogattak el a rönöki Szent Imre templomhoz, osztálykirándulás keretén belül, Csuk Hajnalka tanárnő és Hegyi József tanárúr kíséretével. A templomban, Pékó Tamás polgármester úr tartott kis ismeretterjesztő előadást a település és a Szent Imre templom múltjáról, történelméről. Ezután játék, kacagás vette kezdetét a tágas, csodálatos hangulatot árasztó területen, ami az építményt körül öleli. Virág Attila vállalkozó, és párja jóvoltából ízletes szendvicsekkel, gyümölcsökkel és ropogtatni valókkal csillapíthatták éhségüket a gyerkőcök, ami mellé természetesen, frissítőt is kaptak. Játékból nem volt hiány. Hiszen a karikadobástól kezdve a gumicsizma célba dobón keresztül, számos ügyességi feladatot kínáltak a szervezők. Valamint gyermekkorunk favoritja, a számháború sem maradhatott el. A polgárőrök egy érdekes versenyt szerveztek a számjegyek csatája után. Közlekedési terelőbójákból, és dobókarikákból épített pályán kellett a két fős kis csapatoknak mihamarabb végig haladni úgy, hogy az egyik játékos bekötött szemmel tette meg az utat, miközben társa, kissé messzebbről, rádión adta az instrukciókat a haladás irányáról. Hamar megkedvelték a játékot fiúk lányok, és nagy izgalommal vetették magukat a versenybe. Az első 3 legjobb időeredményt elért csapat külön jutalomban részesült. Emellett senki sem tért haza üres kézzel, hisz mindenkinek jutott az egyesület tagjai által hozott ajándékokból.
Mi jól éreztük magunkat. és a visszajelzések alapján a részt vevő gyerekek is. Köszönjük a meghívást a szervezőknek!
———
Vissza