Polgárőr fórum, az Országos Könyvtári Napok keretében

2015.10.11 11:10

2015.10.07.-én, a Rönöki Polgárőr Egyesület is hozzájárult az Országos Könyvtári Napok programsorozat színesítéséhet. „Partnerségben a biztonságos életért/ Múltunk, jelenünk, jövőnk” címmel tartott fórumot az érdeklődőknek Német Tibor, az egyesület Elnöke, a gyönyörűen megújult kultúrházban, ahol az új könyvtárhelyiség is otthont kapott.

Pékó Tamás Polgármester Úr megnyitója után, Közel 1 órában esett szó a helyi polgárőrség megalakulása óta történt eseményekről, amelyek nem csak az egyesületet, hanem a település közbiztonsági helyzetét is érintették. Ahogy Polgármester Úr a bevezetőjében említette, hogy milyen út vezetett a kezdeti 4 db sárga mellénytől, a jelenlegi, korszerűen felszerelt, sokrétű tapasztalatokkal gazdagodott csapat állapotáig. Statisztikai adatokból az is kiderült, hogy míg a kezdeti időkben volt, hogy éves szinten közel 85 bűncselekmény történt a településen, ez a szám, a jelenlegi években 10 körülire esett vissza, amik közt már szinte nem található hosszú ideje kirívó, súlyos cselekmény. A beszámolót interaktív beszélgetés követte, melyen a megjelentek kérdései, felvetései határozták meg az aktuális témát. Elnök Úr mondandójára reagálva, Polgármester Úr is több alkalommal bővítette az információk sokaságát, Ő már az Önkormányzat, közbiztonság növelésére irányuló törekvéseinek témakörével.

A Polgárőrség szerkesztésében, Bűn és baleset megelőző felhívásokat tartalmazó nyomtatványokat is vihettek haza a megjelentek. Az egyesület ezekkel is szeretne segítséget nyújtani a lakosoknak, az áldozattá válás megelőzéséhez.

A rendezvény végén, az érdeklődők megtekinthették az egyesület új szolgálati autóját, és néhányan ki is próbálhatták, hisz akadt, aki még nem járt az egyesület új irodájában, ahová azonnal invitálásra is kerültek, melyet szívesen fogadtak, és az oda szállításuk a polgárőr autóval történt.

Köszönjük a megjelenteknek a részvételt!

Vissza

Keresés

© 2013 Minden jog fenntartva.