Halottaknapi szolgálat

2015.11.02 12:51

Az idei év sem telhetett el anélkül, hogy egyesületünk, ne fordított volna kiemelt figyelmet, a mindenszentek - halottak napi temetőlátogatók biztonságára.

Már az ünnepek előtt figyelemfelhívó kampányban informáltuk az embereket, hogy milyen teendőket érdemes elvégezni, az áldozattáválás megelőzése érdekében. A hirdetőtáblákra, buszmegállókra, boltokba kihelyezésre kerültek plakátanyagok, és az internetes csatornákat is kihasználtuk a tájékoztatásra.

Az ünnep hétvégéjén, már szombat reggel 8 órakor szolgálatba lépett két tagunk, és 13 óráig vigyázták a temetők, és azok környékének rendjét, segítették az érkező megemlékezőket. 13 órakor érkezett a váltás, akik 18 óráig teljesítettek szolgálatot. Másnap, szintén 8 órától lépett két fő szolgálatba, és a 13 órás váltást követően, az új szolgálatosok, már este ¾ 8-ig látták el feladataikat. Emellett, a délután folyamán, az egyesület autójával 1 fő rendszeresen járta a település utcáit, vigyázva, hogy az üresen maradt házakba idő közben ne történjen illetéktelen behatolás.

Köszönet a szolgálatot adó tagjainknak az áldozatkész munkájukért!  

Vissza

Keresés

© 2013 Minden jog fenntartva.