Sikeres minősítő gyakorlat

2015.09.05 12:42

A Vas megyei települések lakói részt vállalnak biztonságuk megóvásában. Rönök település lakói is tettre készek, ha településük védelméről van szó. Az önkéntesek polgári védelmi mentőcsoportot alkottak annak érdekében, hogy hatékonyabban segíthessék rokonaikat, ismerőseiket, ha veszély fenyegetné otthonaikat. Felismerve az önkéntes összefogásban rejlő páratlan erőt, megyeszerte újabb és újabb önkéntes mentőcsoportok állnak rendszerbe.

Rönök, a Rába-menti települések közé tartozik. Az itt élők az utóbbi években többször is megtapasztalták a természet erejét. Házakat, otthonokat, családokat sodort – olykor szó szerint – veszélybe a helyi patakok áradása.. Sokszor önkéntesek segítették a katasztrófavédelem munkáját, ennek az összefogásnak volt köszönhető, hogy nem történt tragédia.

Nyár végére Rönök lakóiban megérett az elhatározás, hogy az önkéntes összefogásra építve, önkéntes települési mentőcsoportot alkotva tevékenyen és hatékonyan tudjanak részt vállalni településük védelmében. A mentőcsoport, mely Polgárőrökből, Önkéntes Tűzoltókból, és a település polgáraiból tevődik össze, képes arra, hogy szükség esetén meg tudja kezdeni az elsődleges védekezési munkákat a hivatásos szakemberek kiérkezéséig.

Az önkéntes települési mentőcsoport a megalakulást követően kétnapos gyakorlaton bizonyította, hogy készen áll a feladatok végrehajtására. Augusztus 28-án a helyi polgármester elrendelte a Rönök Önkéntes Települési Mentőcsoport riasztását, ezzel kezdetét vette a rendszerbeállító és nemzeti minősítő gyakorlat. A mentőcsoport húsz fővel jelentkezett a megadott helyen és időben, hogy teljesítse a rája bízott elsődleges védekezési feladatokat: a különböző vízkár-elhárítási, műszaki mentési, illetve a lakosságvédelmi feladatok sikeres végrehajtása volt a cél. A vízkár-elhárítási feladatok nem voltak idegenek a tagok számára. Megmutatták – amit már éles helyzetben is oly sokszor alkalmaztak –, hogy hogyan kell homokzsákokból ideiglenes véd művet építeni, ha jön az ár, hogyan kell töltést magasítani, nyúlgátat építeni, de a romosodott épület ideiglenes megtámasztása és a befogadó helyek szakszerű berendezése sem okozott nekik nehézséget.

A mentőcsoport sikeresen vette az akadályt és bebizonyította, hogy felkészült a vállalt kárelhárítási feladatok végrehajtására. Ezzel megszerezte az alapvető vízkár-elhárítási szakterületre vonatkozó nemzeti minősítő oklevelet.

 

Vissza

Keresés

© 2013 Minden jog fenntartva.