Pünkösd hétfői rendezvénybiztosítás Rönökön

2017.06.05 22:30

Egyesületünk 5 tagja, ma újra rendezvénybiztosítást végzett, a Szentimre-i templomnál. 
A templomdomb lábánál, az egykor jobb időket is megélt Pünkösdi búcsú kapott helyet. Tagjaink feladata itt az volt, hogy az úttest szabadon maradására, és a közlekedésbiztonságra felügyeljenek. Ezen felül, ügyelniük kellett arra is, hogy az árusok ne zavarják a templomnál lévő rendezvényeket. Ott a minden évben megtartásra kerülő Pünkösdi szentmise zajlott, idén több nyelven, Magyar, és Osztrák egyházi méltóságokkal. Több helyről érkeztek zarándokcsoportok, busszal, autókkal, és gyalogosan is. Őket a szentmisét követően, helyben készített ebéddel vártát a szervezők, majd folytatták zarándokútjukat. 
13 órakor, már egy másik rendezvény vette kezdetét a helyszínen. A Német ajkúak kitelepítésének 71. évfordulójára emlékeztek a szervezők. Nyitásként Pékó Tamás Polgármester Úr tartott megemlékező beszédet, majd kultúrműsorokat láthattak, halhattak a jelenlévők. A település kis ovisainak műsorát, néhány verset melyet Magyarul, és Németül adtak elő településünk ifjú leányai, majd a Rábafüzesi Német Asszonykórus színvonalas műsorát. Ezeket követően, a versmondó lányok, és a polgárőrség 2 képviselője, a polgármester úr vezetésével megkoszorúzták a kitelepítés emlékére állított táblát. Ezután a vendégeknek kis étellel, frissítővel kedveskedtek a szervezők. 
Az ünneplők távoztával egyesületünk tagjai elpakolták a kihelyezett asztalokat, padokat, sátrakat, és 16 órakor befejezték ünnepi szolgálatukat.

Fotógaléria: www.facebook.com/profile.php?id=100017551959409&sk=photos&collection_token=100017551959409%3A2305272732%3A69&set=a.114887049106360.1073741830.100017551959409&type=3&pnref=story

Vissza

Keresés

© 2013 Minden jog fenntartva.