Kihelyezett elnökségi ülés Táplánszentkereszten

2017.07.22 18:58

Soron következő elnökségi ülését tartotta 2017.07.22.-én 09:00 órai kezdettel a Vas Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének vezetése. Most viszont a megszokott Berzsenyi terem helyett, a Táplánszentkereszt-i Polgármesteri Hivatal tárgyalója adott otthont az összejövetelnek. 

A kihelyezett ülés apropólyául a településen hamarosan megrendezésre kerülő Vas Megyei Polgárőr Nap szolgált. Az érkező vendégeket, Ifj. Perl János polgármester úr, Dr. Kovács László alpolgármester úr, Kajcsos Lajos úr, a Táplánszentkereszti Polgárőr Egyesület leköszönő, valamint Polgár Adrienn az egyesület új elnöke fogadta.  

Bedi Ákos elnök úr, megnyitó beszédében köszöntötte a megjelenteket, megköszönte a vendégül látást, majd ismertette az ülés napirendi pontjait. Módosításként az elnökség elfogadta, hogy első pontban, a Polgárőr Nappal kapcsolatos dolgok kerüljenek megbeszélésre. Polgármester úr köszöntése után rátértek az ez idáig tisztázatlan kérdések megvitatására. Mivel a rendezvény összevontan kerül megrendezésre a település falunapi műsoraival, különleges logisztikát igényel a programelemek összeállítása. Ezen felül tisztázásra kerültek a különböző versenyszámok, és kiszolgáló egységek, valamint a meghívott együttműködők sátrainak helyszínei, és eszközigényei, de az étkeztetéssel kapcsolatos procedúrák, részletek megvitatása is adott feladatot a tagoknak. Mivel egy elég komoly nagyságú rendezvényről van szó, elkerülhetetlen témakör volt az előkészületek, és a lebonyolítás költségeinek megbeszélése, tisztázása. A település vezetése és a szövetség elnöksége méltó partnerként, gördülékenyen haladt az egyes pontok konkretizálásában. Ez azt is mutathatja, hogy egy jól szervezett, és várhatóan rendben lebonyolított napnak lehetnek részesei, akik szeptember 2.-án a településre látogatnak, és részt vesznek a programokon. Perl polgármester úr és Bedi elnök úr kölcsönösen biztosították egymást a hátralévő időszakban folytatandó szoros kapcsolattartásról, és az ezután felmerülő kérdések, problémák mielőbbi tisztázásáról.

A többi napirendi pontokban az elnökség tárgyalt az utolsó ülés óta eltelt időszakban elvégzett munkákról, majd elnök úr, és a területfelelősök beszámolóit követően, az elhangzottak miatt esetlegesen felmerült kérdések megvitatásával folytatódott a kihelyezett ülés. Szó esett a Megyei szövetség gazdasági és etikai helyzetéről, valamint összeállításra került az elnökség 2017. II. féléves munkaterve is.

Az elnökségi ülésről a tagok konkrét feladatokkal ellátva távoztak, melyek elvégzése megerősíti, és biztosítja a Vas Megyei Polgárőr Szövetség megbízható, és hatékony működését, amely nyugodt munkát, és biztos hátteret nyújt a tagegyesületek működéséhez is. 

Vissza

Keresés

© 2013 Minden jog fenntartva.