Falunap Rönökön

2014.08.26 09:35

Augusztus 23.-án, a rönöki futballpálya, és környéke, falunapi rendezvényeknek adott helyet. 

13 órakor kezdődtek a programok. A vendégeket finom gulyás várta, amit a a Rönökért Közhasznú Egyesület tagjai készítettek, és szervíroztak nagy szeretettel. A gyerekeket egész nap ingyenes óriás gumicsúszda, és játszóház fogadta, arcfestéssel, és lufihajtogató bohóccal. A színpadon először a Székely Tanya Csárda cigányzenekara szolgáltatta a muzsikát, Horváth Tibor vezetésével, hogy jó ebédhez szóljon a nóta. Őket, a Brassói csillagok nevű formáció követte. Utánuk retró slágereket hallhatott, és énekelgethetett a nagyérdemű, a 60-70-80-as évekből. 

A zenés produkciókat, sportünnep követten. Aktualítását, a Rönöki Futball Klubb 60 évvel ezelőtti megalakulása adta. 

Pékó Tamás polgármester Úr köszönő, és elismerő szavakkal, valamint ajándákkosárral  köszöntötte Tallósi Csabát, és családját, akik 30 éven át, napjainkig is ellátták a csapat körüli tevékenységeket, gondoskodtak a pálya és környezete állapotáról. Köszönetet mondott még az önzetlen munkáért Varga Andrásnak, aki a csapaton belül és kívül is mindig segítőkészen végez minden feladatot. Ő a köszönet mellé, egy éttermi haskarbantartás jegyet vehetett át. És végül, de nem utolsó sorban, a polgármester úr ajándékkosárral köszöntötte Gerencsér Ferenc Urat, akinek köszönhetően az ünnepi szavak után, pályára léphetett a Haladás öregfiúk csapata, akik a Rönöki öregfiúkkal mérhették össze egykori, és jelenlegi futballtudásukat. 

A kellemes, és élménygazdag mérkőzés után, újra a Brassói csillagok léptek színpadra, és szórakoztatták a jelenlévőket, akik a kezdődő, majd intenzívvé váló eső ellenére is maradtak. Záró produkcióként Tomee Buli vette át a szinpad feletti uralmat, és szolgáltatta a talpalá valót késő estig.

 

A rendezvény biztosítását most is a Rönöki Polgárőr Egyesület tagjai látták el, 6 fővel, 12:30-tól - 23:00 óráig. Feladatuk jelen esetben is a parkoltatás, parkoló őrzés, és a vendégek, valamint a szervezők segítségnyújtása volt. A rendezvény alatt, rendfenttartási intézkedésre nem volt szükség. 

Vissza

Keresés

© 2013 Minden jog fenntartva.