2014-es évi szakmai beszámoló

2015.03.03 15:24

A Rönöki Polgárőr Egyesület 2014-es évi szakmai beszámolója

Egyesületünk számára, egy újfent munkával teli év volt a 2014-es. Kis létszámunk ellenére, kivettük a részünket minden területen, a település biztonságos, nyugodt életének biztosításából. A bűnmegelőzési, vagy rendezvénybiztosítási szolgálatokon kívül, részt vettünk a villámárvizek, vagy a szélsőséges időjárási viszonyok okozta károk elhárításában, a szervezett szemétszedési, vagy a település képét szebbé tevő társadalmi munkákban, több közúti baleset során, hatékonyan biztosítottuk a helyszíneket, irányítottuk a forgalmat, megkönnyítve ezzel a mentésben résztvevő szervek, és a rendőrség munkáját. Az év második felében, bevezettünk egy lakosság tájékoztatási rendszert, melynek keretében, időről-időre felhívjuk a lakosság, vagy célzottan egyes csoportjainak figyelmét, az éppen aktuális veszélyhelyzetekről, javaslatokat téve, azok bekövetkeztének megelőzésére. Ezeket mellékletben csatolom a beszámolóhoz. Emellett, rendszeresen publikálunk, a települési önkormányzat által kiadott, 3 havonta megjelenő Rönöki Krónikában. A lakossággal, valamint a településen működő más szervezetekkel való kapcsolatunk szorosnak, és jónak minősíthető. Weboldalunkat folyamatosan frissítjük, és a közösségi oldalon is segítjük a település lakóit.

Részt vettünk a Gencsapátiban megrendezésre került Polgárőr szakmai képzésen, és 3 alkalommal tagsági továbbképzést is szerveztünk.

Egy a térségben egyedülálló kezdeményezés részeként, részt vettünk, egy a helyi önkormányzat, és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett közösségi bázisú stratégia építő programban, melynek célja, hogy a program során, 3 napos műhelymunka keretében kidolgozzuk településünk jövőképét, és az annak megvalósításához szükséges célokat, teendőket. Egyesületünk feladata a közbiztonság továbbfejlesztése, és a polgárőri tevékenységekhez köthető elemek bővítése.

 

A munka mellett, persze szükség volt a tagságnak, egy kis szórakozásra is.

- Részt vettünk Vasegerszegen, a Megyei Járőr és Csapatversenyen.

- Húsvét alkalmából, kiemelt láthatósági szolgálatot szerveztünk, mely után egy közös bogrács vacsorán köszöntöttük az ünnepet.

- Egy ünnepi taggyűlés keretében, vendégül láttuk mindazon társszervezetek, egyesületek képviselőit, akik segítették munkánkat, a megalakulásunk óta eltelt 15 évben.

- Év végén, a két ünnep között, egy egyesületi évbúcsúztató összejövetelt szerveztünk, melyen pár gondolatban összefoglaltuk az elmúlt év munkáját, néhány szót ejtve a jövő teendőiről, majd ezt követően, kötetlen szórakozással, vacsorával, jó hangulatban telt a délután, este.

 

Önkormányzatunk jóvoltából, ez évben végre saját irodát vehetünk birtokba, melynek berendezéseinek, eszközeinek beszerzését már a tavalyi év folyamán megkezdtük, hogy a helyiség átvételét követően, mielőbb elindulhasson ott a tényleges munka. Ezzel kapcsolatban sok tervünk van. Rendszeres fogadóóra bevezetése, időszakos települési beszámolók, meghallgatások szervezése, stb…

 

Az alábbiakban láthatók az Egyesület 2014-es szolgálati adatai:

 

Aktív szolgálatot ellátó tagok száma: 12 fő

Össz. szolgálat: 163 db - 400:35 óra

Bűnmegelőzési járőr szolgálat: 144 db – 281:05 óra
Rendezvény biztosítás: 7 db – 49:15 óra
Temetés biztosítás: 4 db – 7:45 óra
Árvízi védekezés - figyelő szolgálat: 3 db – 18:30 óra
Egyéb (halottak napi temetőbiztosítás, baleseti helyszín biztosítás - forgalom irányítás) : 5 db – 44 óra

Rendőrséggel való közös szolgálat: 2db – 5:20 óra (1 temetés biztosítás és 1 húsvéti láthatósági szolgálat)

Vissza

Keresés

© 2013 Minden jog fenntartva.