18 éves az egyesület

Kedves Mindenki!

1999-et írtunk, és szintén július 26.-át, amikor is a rönöki kultúrház falai közt valami új született. Valami, ami a településen addig nem volt, de az azóta eltelt évek, és eredmények bebizonyították, hogy azok az emberek, akik ott voltak, és részt vállaltak a születésben jó, és hasznos tevékenység mellett tettek hitet. Azon a délutánon alakult meg kis községünkben, 17 alapító taggal a Rönöki Polgárőr Egyesület. Sajnos, azóta már néhányan nincsenek az élők sorában, és sokan egyéb okok miatt távoztak a csapatból, de az egyesület még él, dolgozik, és igyekszik úgy elvégezni önként vállalt feladatait, hogy azzal mindig segítse, óvja a településen élők, az ide látogatók, vagy csak azon áthaladó emberek életét. Ez a mai rohanó, anyagias, és sajnos egyre inkább önzővé váló világban nem egyszerű feladat. Folyton vannak kritikusok, akik azt nézik, a másik mit csinál, és rögtön próbálják is a hibákat keresni, kreálni, vagy ha találnak valamit, mert be kell vallani, tökéletes ember nincsen, és néha mind követünk el hibákat, de ők ezt igyekeznek felerősíteni, és ezeknek hangot adni, miközben ők maguk mindig találnak okot rá, hogy maguk miért nem vállalnak közösségi szerepet. De szerencsére még vannak, akik ezzel nem törődve felvállalják, hogy ingyen és bérmentve időt, és energiát áldoznak azért, hogy embertársaik, lakóközösségük, településük hasznára váljanak. Én büszke vagyok rá, hogy velük dolgozhatok, és hogy legtöbbjükkel baráti viszonyt ápolhatok! Sokan megmosolyognak bennünket, összesúgnak a hátunk mögött, de a fontos dolgok nem ezek. Hanem a hálától csillogó idős szemek, akár csak pár érdeklődő mondat után. Vagy a gyerekek vidám kiáltásai, mikor újra találkozunk egy jól sikerült közös rendezvény után. Vagy egy-egy elismerő kézfogás kíséretében elhangzott őszinte köszönet, ami jelzi, valakinek hasznos volt, amit csináltunk, és fontos segítség. És ha közben akadtak is bosszantó helyzetek, amiket meg kellett oldani, az akkorra már a múlté, és csak a szívet melengető, jó érzés marad. És már nem lehet kérdés, hogy ezt kell csinálni továbbra is. Amint nem is olyan régen, egy kedves kolléga oly remekül megfogalmazta: „Ezt nem lehet abba hagyni. Ezt nem lehet egy megsértődéssel, vagy egy rossz gondolattal elseperni, hogy én nem csinálom tovább. Ezt csinálni kell. A végtelenségig!” (Hladon Sándor)